ÉLETRAJZ
FEKE PÁL HIVATALOS HONLAPJA
Letölthető életrajz
Feke Pál
Junior Prima és Artisjus-díjas színész-énekes
Az Önkéntesség Európai Éve Magyarországi Nagykövete


Játszott már államalapító királyt és ifjú herceget, kegyetlen bíborost és Isten fiát, forradalmárt és szovjet katonatisztet, vámpír grófot és egyiptomi hadvezért. Számtalan szerep, az előadó számtalan arca. Ő Feke Pál: színművész.

Feke Pál 1981. június 6-án született Budapesten. Tizennyolc éves kora óta folyamatosan színpadon szerepel és eljátszotta a világ musicalirodalmának legnagyobb szerepeit.

Huszonkét évesen - a világon eddig talán legfiatalabbként - eljátszhatta az egyik legnehezebb szerepet, Webber Jézus Krisztus Szupersztárjának címszerepét a szegedi Dóm téren. Több hónapon keresztül turnézott az Egyesült Államokban és Kanadában az István, a király rockoperával. Számos nemzetközi musicalgála vendége volt Németországban és Ausztriában. Az ország legtöbb színházában, szabadtéri színpadán és sportcsarnokában fellépett már, több mint húsz hanglemezen volt közreműködő.

Több önálló lemeze is megjelent legkedveltebb szerepeinek dalaival, sajátos stílusára átírt hangszerelésben. Új Világ Vár! című legutóbbi albuma aranylemez lett. Közel egy évtizedes színházi pályafutása után a Magyar Televízió Társulat című műsorában szerepelt, melynek eredményeképpen elnyerte az István, a király jubileumi előadássorozatának címszerepét.

Díjai, elismerései:

Junior Prima Díj 2010 – színház- és filmművészet
Önkéntesség Európai Éve Nagykövete 2011
ESTem "A Város Kedvence" díj 2011 – Kecskeméti Katona József Színház, 2010/11-es évad (közönségszavazat alapján)
Artisjus díj 2010 – a kortárs zenében nyújtott kiemelkedő tevékenységéért (szakmai kuratóriumi díj)
Művészek Magyarországért Díj 2009 – az év könnyűzenei előadója (szakmai jelölés és közönségszavazat alapján)
Pepita-díj 2009 – közönségdíj
A Társulat 2008 – István, a király (szakmai döntés és közönségszavazat alapján)
Csináljuk a Fesztivált 2009 – a Honfoglalás című film főcímdalával győztes előadó (közönségszavazás alapján)

Főbb szerepei:

Jézus Krisztus Szupersztár: Jézus, Annás
István, a király: István, Koppány, Torda
A nyomorultak: Jean Valjean
Miss Saigon: John
Veled, Uram!: Vászoly
Aida: Radames
Vámpírok bálja: Krolock gróf
Spamalot: Sir Galahad
A 3 testőr: Richelieu bíboros
Árpád népe: Levente
Atilla - Isten kardja: Csaba királyfi
Hair: Claude
Evita: Che
Végtelen szerelem: közreműködő
Volt egyszer egy csapat: Thomas Malloy
Rocky Horror Show: Riff-Raff
Utazás: Szurov őrnagy
Kiálts a szeretetért: Jézus
Zrínyi 1566: Lahib
Trója: Priamosz
Valahol Európában: Hosszú
Jekyll és Hyde: Mike, Ned
Mária, égi szerelem: József
Éljen az élet: Chocolate
III. Richárd: Catesby
Katonadolog: Makó Ádám
Egy a nép, egy a magyar: István, Levente, Csaba

Televíziós műsorok, showműsorok:

Best of Webber, Fonogram díjátadó, Csináljuk a Fesztivált, Prima Primissima, Nemzeti ünnepi gála - Magyar Állami Operaház, A zene az kell musical és operett magazin - Duna TV, Együtt a banda, Best of Broadway, Feke Pál Band Tour 2009/1010, Szulák Andrea Ünnepi Koncert, Musical Másképp, Táncol a Véred szóló koncert turné, Musical A-W, Ez nem ugyanAz, Kikötő - Duna TV, SingSingSing gála, Mága Zoltán Újévi Koncert

2008-ban megnyerte az István, a király 25 éves jubileumi előadássorozatára a Magyar Televízió által elindított versenyt. A legendás rockopera István királyaként az egész ország szívébe belopta magát. A Társulatban énekelt legszebb dalaiból megjelent válogatás lemeze hetekig a lemezeladási listák élén szerepelt. A megaprodukció bejárta az egész országot: közel 250 ezer néző látta élőben az előadást a 2008 és 2010 között.

2009-ben elkészült harmadik önálló lemeze Új világ vár! címmel. A korongra ez alkalommal, a legismertebb világslágerek, filmzenék és vadonatúj szerzemények kerültek fel. Az albumon a feldolgozások és az eredeti szerzemények is rockosabb hangzást kaptak, de jó néhány dalban a hetvenfős Danubia szimfonikus zenekar is megszólal. Az album 2009 decemberében aranylemez lett. Folyamatos színházi és televíziós munkái mellett saját zenekarával, a FEKEPÁL&THEBAND-del turnézik, amellyel bejárta az ország szabadtéri színpadait és sportcsarnokait.

A Magyar Televízió Csináljuk a Fesztivált című műsorának folyamatos közreműködője és ötödik sorozatának győztes előadója a Honfoglalás című film főcímdalával. Saját műsora indult 2010 márciusában A zene az kell címmel a Duna Televízióban, melyben műsorvezetőként tűnik fel a képernyőn.

Jelenleg a Madách Színház állandó művésze, a Jézus Krisztus Szupersztár címszereplője, valamint a musicalirodalom egyik legszebb művének, A nyomorultak című musicalnek főszereplője a Kecskeméti Katona József Színházban.